Politikai válságban és súlyosbodó gazdasági helyzetben a csodát áhító tömegek hajlamosak az okkultizmus és különféle misztériumok felé fordulni, eddig azonban csupán a Budapest Tv távgyógyítói adtak ehhez médiasegítséget: közéleti-beszélgetős műsorba nem volt divat hírmagyarázóként jósnőt hívni. Most a Mokka új útra lépett.

„És még azt tessék elmondani, hogy egy jósnő mennyivel előre látja a bajt?" - kérdezte Azurák Csaba hétfő reggel a Tv2 Mokka című műsorába behívott Gazsi Gizella jósnőt, abban a műsorban, ahol egyébként politikusokat, közéleti személyiségeket szoktak meginterjúvolni. Történt mindez pár héttel az után, hogy a Mokka éléről eltávolították Szörényi Péter főszerkesztőt. Kirúgását akkor azzal hozták összefüggésbe, hogy Demcsák Zsuzsa mikrofonja előtt azt fejtegette Réz András: Joshi Bharat délutáni beszélgetős műsorában megrendezettek a verekedős jelenetek.

A Mokka körül - sajtóértesülések szerint - egyébként is túl sok volt a probléma. Demcsák „lélegzetelállító szellemi teljesítményére" különböző blogok hívták fel a figyelmet, például amikor Dénes Balázs, a TASZ elnöke volt a vendég, a téma pedig a holokauszt-tagadás betiltása. Utóbbi esetben a kérdezőé a nagyobb a felelősség, Réz András szerepeltetése azonban szerkesztői döntés eredménye: nem világos, hogy az esztétát tulajdonképpen miért is hívták be a stúdióba, mire számítottak, mit fog mondani.

Hétfőn aztán ismét érdekes beszélgetésnek lehettünk tanúi az Azurák-Demcsák páros teljesítményének, illetve annak a szerkesztői ötletnek köszönhetően, amely szerint egy - kétségkívül érdekes - közlekedési balestet egy jósnővel kellene megvitatni. Egy hír szerint ugyanis az a német-olasz házaspár, amelyik pár perccel lekéste a később szerencsétlenül járt Airbust, pár nappal később autóbalesetet szenvedett, és a nő nem élte túl a tragédiát. „Ennek kapcsán beszélgetünk arról, hogy előre megírt sorsunkat szinte lehetetlen elkerülni" - vezette föl a mintegy hatperces beszélgetés a témához illő komolysággal Demcsák.

„Lehet-e csalni, tehát lehet-e befolyásolni azt, hogy mi történik velünk, vagy van eleve elrendelés, ami ellen nem tehetünk semmit?" - ezt a kérdést már Azurák Csaba szegezte a reggeli kávéjukat szürcsölő nézők tájékoztatására a Gazsi Gizellának, és a jósnő, aki, mint megtudtuk, általában kártyából jósol, készséggel válaszolt. „Ha föntről az mondják, ha a karmánkban az van megírva, akkor el kell mennünk." (Megszólalása alatt korrektül ki volt írva, hogy „Gazsi Gizella, jósnő".) Szerinte a páros férfi tagjának kellett életben maradni, azért késték le a gépet, a nőnek viszont lejárt az ideje. Demcsákkal ezután azt fejtegették, hogy milyen figyelmeztető jelek vannak az életben, mire Azurák tromfolt: „de van, hogy nincs figyelmeztetés, és csak lesújt a végzet, ugye?" A jósnő szerint bizony, van, hogy valaki egyszer csak szívinfarktust kap: ő az előző életében elrontott valamit, azért kellett abban az órában meghalnia.

A szociológusok, pszichológusok és teológusok szerint az európai értékek megkérdőjeleződésével párhuzamosan Kelet-Európában, így hazánkban is a biztos pontokat elveszítő tömegek új kapaszkodókat keresnek. A politikai válságok, a súlyosbodó gazdasági helyzet közepette az államban nem bízó, csodát áhító tömegek számára a keleti misztériumok, az ősi tanításokon alapuló mágia nyújthat csalóka biztonságérzetet.

Az embert hajtja a kíváncsiság, a jövő kifürkészésének vágya, s a legősibb ösztön, a halálfélelem. Diplomás felsővezetők járnak jóshoz és látóhoz, s a szakemberek úgy látják: ha a gazdasági válság hosszan tart, ez a tendencia csak fokozódik majd. Meglehet, közel az idő, hogy a híradókban is jósok elemezzék a világpolitikai helyzetet, a forint árfolyamát vagy a parlament döntéseit.

A cikk forrása megtekinthető ide kattintva.