Arcelemző-jósnőnk ezúttal a kortalan szépségű és sokoldalú híresség portréját elemzi.
biro.ica

 

Az immár harminc éve az ország legjobb női között számon tartott Bíró Ica modellkorában számtalan férfi fantáziáját megmozgatta szexi képeivel. Később kemény metál-ladyként láttuk viszont, újabban pedig immár az egészséges életmód nagyasszonyaként, shaolin papnőként és színésznőként könyveltük el. Ennyi siker után meg sem fordulna a fejünkben, hogy a látszólag mindig céltudatos nő lelke rendkívül érzékeny, sérülékeny. Márpedig Gazsi Gizella jósnő és arcelemző így vélekedik a híresség vonásait vizsgálva.

- Bíró Icát külső  megjelenése és viselkedése alapján olyan embernek hihetnénk, aki minden helyzetben határozott és magabiztos. Valójában azonban belül ő egy gyengéd és szelíd érzelmekre vágyó ember! A szája fölött látható kis anyajegyet boszorkány-jegynek nevezik, ami arról árulkodik, hogy előző életében nagy valószínűséggel ezotériával foglalkozott - mondja a jósnő, utalva arra, hogy Icától jelenlegi életében sem áll távol a misztikum világa.

gazsi.gizi

„Barátai" közül az őt korábban körülvevő irigy emberek mostanra jórészt elmaradoztak, pedig ha hihetünk a jövendőmondásnak, a rá váró számtalan örömteli és pozitív esemény ismételten kiválthatja majd az emberek irigységét. Mindenekelőtt szakmai és üzleti befektetései már a nagyon közeli jövőben nem várt sikereket hoznak, de a szerelem terén is a legjobbakra készülhet fel. Korábbi párkapcsolati csalódásai után szerencsére nem veszítette el a hitét abban, hogy egyszer majd rátalál az igazi, nagy szerelem. És milyen jól tette! Gazsi Gizella szerint ugyanis a következő 1-2 évben mindenképpen megtalálja álmai férfiját. Az illető minden bizonnyal külföldi, és rendkívül jó anyagi háttérrel rendelkezik. Mindemellett az érzelmi biztonságot is megtalálhatja mellette Ica, akinek azért apróbb kellemetlenségekkel is szembe kell néznie a következő időszakban. Egészségével kapcsolatban ugyanis az látható, hogy a sok diéta megviselte emésztőrendszerét. Emellett nőgyógyászati állapotát se vegye félvállról, annak ellenére, hogy korábbi problémáiból sikeresen felgyógyult.

A jósnő által elmondottak nagyon meglepték Bíró Icát! Elcsodálkozott azon, hogy az avatott szem számára milyen sokat elárulhat az arca.

biro.ica4

- Gazsi Gizi korábban már jósolt nekem, de az arcom alapján most először végzett elemzést. Hihetetlen, hogy mennyire eltalálta személyiségem jellemzőit! Extravagáns külsőm miatt legtöbben tényleg a szex-szimbólumként emlegetett „nagymacskát" látják bennem, pedig valójában egy monogám, visszahúzódó, simulékony és doromboló cica vagyok - jellemzi magát nevetve a Metál Lady-s bőrdzsekijétől már régen megvált híresség. - A szám fölött található anyajegyemről már több jós is említette, hogy erősen kötődik a spiritualitáshoz, de Gizi által ez most újra megerősítést nyert bennem. Az sem véletlen, hogy míg másoknak négy fog helyezkedik el a két alsó szemfoga között, addig nálam egy ötödik fog is található szépen sorban beépülve, amit egyesek „táltos-fognak" is neveznek. Bárki észreveheti, hogy az ezotéria iránti érdeklődésem idővel egyre erősödik: elvégeztem a Nemzetközi Metafizikai Akadémiát, és könyvem is a test-lélek kapcsolatáról, a harmonikus megújulásról szól.

biro.ica2

A barátaimmal kapcsolatban is nagyon jól látta az elmúlt- és jelen időszak helyzetét: sajnos átéltem néhányszor a teljes kihasználtság állapotát. De ez tényleg már csak a múlt! Örülök az üzleti dolgaimról szóló jó előrejelzésnek, hiszen ezen a területen is értek mostanában kudarcok, de érzem már a sikerszéria jeleit. Aktuális terveimről egyelőre csak annyit árulok el, hogy külföldi lehetőségek is adódhatnak. Apropó külföld... Bevallom, hogy a szerelmi prognózis különösen megsimogatta a lelkemet, mert érzem, eljött már az ideje, hogy megtaláljam a páromat, ám éppen az említett csalódásaim miatt nem adok lejjebb az elvárásaimból! Jó lenne egy hozzám hasonló kvalitásokkal rendelkező, lelkileg érett, becsületes és szerethető férfit találni, akire fel tudok nézni. Na és az sem mellékes, hogy olyannak szeressen, amilyen vagyok! - sorolt fel lapunknak néhányat az Igazival szemben támasztott elvárásaiból Bíró Ica.

Személyre szabott jóslás arcunk, tenyerünk, kártya, rajz és inga segítségével:

Gazsi Gizella honlapjához KATT ide!

A cikk forrása megtekinthető ide kattintva.